A fuvarozás és a szállítmányozás profitnövelése

Hogyan lehet sokkal gazdaságosabban üzemeltetni egy járműflottát a szállítmányozásban?

 

30-40%-os nyereség növekedés is elérhető lenne a közúti áruszállításban, ha hajlandóak vagyunk szakítani pár másoktól tanult vagy éppen évek óta alkalmazott jármű üzemeltetési és beszerzési stratégiával.

Még ennél is tovább mehetünk, amikor megértjük a valódi üzemeltetési problémákat a flottáknál és egy-két apró változtatással és bevezethető újdonsággal sikerül valami bámulatos fejlődést elérnünk!

Mindezek mellett, ha sikerül a munkaerőt is a mi oldalunkra állítani, ráadásul ezt úgy, hogy folyamatosan kitartanak mellettünk, akkor talán elkezdhetünk hártadőlni és élvezni azt, hogy hirtelen önjáróvá válik a vállalat, megszűnik az alkalmazottak vándorlása és folyamatosan eredményessé válik.

ERRŐL SZÓL EZ A BLOG. 

MIKÉNT LEHET OLYAN MÓDSZERREL VEZETNI EGY SZÁLLÍTMÁNYOZÓ VÁLLALATOT, HOGY A FENTI MONDATOK VÁLJANAK VALÓRA!

A fuvarozók és szállítmányozók, valamint a logisztikai vállalatok egyik legnagyobb hibája az a szemlélet, mely szerint:

  • A fuvardíjak nem növelhetők, a megrendelők határozzák meg!

  • A jármű beszerzések mindig a legjobbak, mert nyomást tud gyakorolni a kereskedőre a vállalat!

  • A gépjárművezetők örüljenek, hogy van hol dolgozniuk, mindig van jelentkező!

Ezen az oldalon, olyan írásokat találsz, amelyek segítenek sokkal magasabb profitot elérni a fuvarozó és szállítmányozó vállalkozásodban!

Három témában vagyok a segítségedre és segítek neked egy versenyképesebb, stabilabb vállalatot létrehozni, megerősíteni a piacon a jelenlegi pozíciód és ezáltal pénzhez jutni!

  1. Megmutatom neked, hogy mivel is vezetnek meg a kereskedők, amikor járművet veszel, így pontosan tudni fogod, hogy mit kerülj el!

  2. Megmutatom, hogy miként üzemeltesd úgy a járműveidet, hogy akár 4-5 MFt-od is megmaradjon egy évben egy-egy autón!

  3. Megtudhatod, hogy hogyan tartsd meg azokat a gépkocsivezetőket, akik a legnagyobb hasznot hozzák neked, illetve azt, hogy hogyan tudod őket évről-évre magadhoz kötni, anélkül, hogy kényszer lenne neki!

Olvass az oldalaimon, iratkozz fel és kövess, hogy sokkal sikeresebb legyél!

Üdvözlettel:

Varga András
Járműtechnikai és jármű üzemeltetési tanácsadó

 Fuvarozó Profit - Varga András - Jármű üzemeltetési tanácsadó

Iratkozz fel és nem maradsz le semmiről. Szólunk, ha frissül a cikk vagy számodra érdekes témákról írtunk.